AKTUÁLIS

Hirdesd az Igét programok!
2015.12.13.



Református Nevelőszülői Hálózat
2013.04.04.



Keresés a honlapon

GONDNOK - PRESBITERI CSENDESNAP ILKEN


Az Ilki református templomban rendezték meg október 16-án szombaton a Szabolcs - Beregi Egyházmegye szervezésében megtartott gondnok - presbiteri csendesnapot.

Az egyházmegye számos gyülekezetéből érkező főgondnokok, gondnokok, presbiterek és az őket elkísérő lelkipásztorok töltötték meg az ilki templomot. A népes gyülekezet énekszóval várta az előadókat, és az egyházmegye elnökségét.

A nyitó áhítatot Dr. Gaál Botond a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára tartotta a 2 Korinthus 3,2-3. alapján. „A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember. Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva;és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.” Ti vagytok a levelek, és hasonlóak vagytok a levélhez,- szólt az üzenet a csendesnapon résztvevők számára. A levél Pál apostol idejében nyitott henger alakú volt. Ilyen „nyitottak” vagyunk mi is mint keresztyén emberek, mint egy gyülekezet szolgái, szolgálói az emberek felé. Az emberek nyitott „levél” életünkből sok mindent kiolvashatnak. Milyen jó lenne, ha életünk, szolgálatunk örömhírt közölne a világba! Mi van egy-egy presbiter „levelébe” írva? A levélbe az van írva, amit kaptak, kapnak a református egyháztól. Az áhítat igehirdetése arról is szólt, hogy „Ti magatok hasonlóak vagytok egy olyan levélhez, amit ti magatok írtok.” Az emberek azt is olvasni fogják-e nyitott levélből, hogy milyenek a tetteink. Ezért nekünk a Jézus Krisztusba vetett hitnek színes tollaival kell írni azt a levelet, amely után ott a nevünk. Életünket, gyülekezeteinkben végzett szolgálatunkat a krisztusi indulatnak kell vezérelnie. A levelet melyhez hasonlóak vagyunk, és amelyet mi magunk is írunk nemcsak az emberek olvassák majd, hanem Krisztus is. Vajon mit olvas ki belőle életünk Ura? Az lenne a jó, ha sok olyan dolgot, mellyel áldására szolgálunk református egyházunknak.


Az áhítat után Csegei István esperes köszöntötte az egybegyűlteket és ismertette a csendesnap programját. Ezután felkérte Dr. Gaál Botond professzort előadása megtartására. Az előadás címe „A magyar református presbiter” volt. A professzor előadását egy kis szómagyarázattal kezdte. Elmondta, mit jelent az a máig magyarra le nem fordított szavunk, hogy presbiter (presbiterosz= vének, idősebbek, hűségesebbek). Ezután ismertette a római katolikus egyház és a református egyház felépítését és kormányzását. A római egyház felülről építkezik (pápa), ellenben a református egyház úgymond alulról építkező, mert minden a gyülekezetből indul és épül ki. E bevezetés után a választott népnek, mint „ószövetségi gyülekezetnek” a kormányzásáról szólt az előadó. Isten népe soha nem volt vezetés, kormányzás nélkül. Az ősatyák kora idején a nemzetség feje volt a vezető, majd a nagyobb néppé formálódott Izrael, Mózes vezetése idején jut el odáig, hogy az egyszemélyes vezetést felváltja a tekintélyes férfiakból álló 70 vén. Ezután 250 évig karizmatikus vezetők, a bírák vezették Isten népét, majd a nép királyt óhajtott, szembe menve azzal, hogy nekik az Úr a királyuk. Saul királysága arról szólt, hogy az emberi akaratból származó király nem vált be, míg Dávid, akit már az Úr választott, beváltja a királysága vetett bizalmat, sőt még többet is, hiszen tőle származik majd az akit az Úr elküld majd, a Messiás. A fogság idején a főpap és a népet vezető kormányzó állnak a nép élén. Jézus korára, a római korra Izráel már nem az a gyülekezet (káhal) volt, amit Mózes szeretett volna. Jézus a tanítványok gyülekezetében és majd az egyházban látja beteljesedni az igazi gyülekezetet, mely az isteni békesség rendjét mutatja fel, melyet Izrael nem tudott megvalósítani. Az ősegyház idején egyre jobban terjedő keresztyénség szükségessé tette, hogy az apostolok mellett segítők legyenek. Így a gyülekezetekben előljárók állnak be a szolgálatba, akiket püspöknek, presbiternek diakónusnak neveznek el. Ezen felsorolt tisztségek között nincs rangsor. Három fő csoportja van a tisztségeknek: az asztal körüli szolgálat, a felügyelet, lelkigondozás és az igehirdetés. Az óegyház és a középkori egyház idején a püspöki tisztség túlnőtte magát a többi tisztségeken. Kialakult az a felfogás, hogy a püspökök az apostolok utódai, és a presbiterek szerepe elhalványult. A reformáció hozta el azt, hogy az egyházi rend, az egyházkormányzás igazodjék a bibliai rendhez. A reformátorok azt nézték, Isten hogyan hívja el az embereket a szolgálatra. Istentől mindenki kapott valamilyen kegyelmi ajándékot. „Kiöntöm lelkemet minden testre.” (Jóel 2,28.) Ezt kell a Szentlélek által felismerni. „A szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére.” (Efézus 4,12.) A szolgálatra választani pedig azért kell, mert a kegyelmi ajándékok nem egyformák, hanem különbözők. „A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott.” (Efézus 4, 17.) „Az egyház szolgáit hívják meg és válasszák meg törvényes egyházi választással. De ne akárkit választva, hanem Isten választottját keresve!” (Második Helvét Hitvallás XVIII. rész.) Éppen ezért a református presbiter a legnagyobb egyházi tisztség.

Az előadást rövid szünet követte, majd Dr. Imre Sándor a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka beszélt a személyes benyomásairól a presbiteri szolgálattal kapcsolatban. A főgondnok a 397. dicséretünk szavaival fogalmazta meg a református presbiter fő dolgát: „Légy örömmondó békekövet!” A presbiternek örömhírt kell közölnie. Az egyháznak pedig örvendező egyházzá kell lennie. A presbiterekre az öröm kell, hogy jellemző legyen, ami nem mű-, vagy hivatali mosoly, hanem belső mosoly. Visszautalva a bevezető áhítatra elmondta, hogy mint presbiterek levelek vagyunk. De a levélnek mindig van feladója, közvetítője és címzettje. Mi közvetítők is vagyunk. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a társadalom várja a megújult egyház szolgálatát. A fél évszázada kihalt társadalmi erkölcsöt az egyház tudja újraéleszteni, amire óriási szükség van. A magyar református presbiter ebben a szolgálatban nagyon fontos feladatokat vállalhat, amit akkor tud a maga teljességében elvégezni, ha szakmai hátterét is használja szolgálatban. Főgondnok úr ezután a Tiszántúli Egyházkerületben végzett presbiterképzésről beszélt. Minden egyházmegyében van presbiterképzés. Ezt esperesek egyházmegyéjükben személyesen szervezik, vagy az egyházmegyén belül kisebb csoportok jönnek létre, ahol lelkipásztorok végzik ezt a szolgálatot, és van olyan is, hogy a Presbiteri Szövetség karolja fel a presbiterek képzésének ügyét. Végül néhány gondolatban a Tiszántúli és a Királyhágó - melléki Egyházkerületek által közösen megtartott konferenciáról volt szó, melyet Nagyváradon tartottak.

Ezután hozzászólások következtek. Balla László volt egyházmegyei gondnok arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a presbitereknek fel kell ismeri magukban azt, hogy mennyire alkalmasak arra, hogy a református presbiter a legnagyobb egyházi tisztség. Ehhez kívánt minden presbiternek és gondnoknak Istentől való segítséget. Balogh Sándor a Szabolcs - Beregi Egyházmegye gondnoka megköszönte az előadók szolgálatát, és azt, hogy nagyon közvetlen módon szóltak a presbiterekhez. Gondnok úr két dologra hívta fel a figyelmet: egyrészt, hogy sokszor, mint Isten ügyének szolgái nem vagyunk tisztában saját erőforrásainkkal. Gondnok úr példaként említette a nyár eleji nagy áradások kárvallottjainak igyekezetét, hogy néhány hónap alatt amit a természet erői szétromboltak, azt ügyes emberi kezek helyreállították. De szép példa, hogy a vörös iszap mára már szépen barnul, ami azt jelenti, hogy a kár elhárítása nagymértékben halad. Így vagyunk ezzel a lelki életben is. Van kiapadhatatlan erőforrásunk: Isten kegyelme. Másrészt, felhívta a figyelmet mint presbiter arra, hogy ne feledje el senki, hogy lelkészeink és egyházi vezetőink mekkora lelki terhet viselnek szolgálatuk során. Ezért kell a presbitereknek, mint szolgatársaknak kivenni a részüket a szolgálatból Isten neve dicsőségére és az anyaszentegyház javára.

Ezután Csegei István esperes mondott zárszót Krisztus szavaival „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”(János 13,35.)

A csendesnap az ilki Bethlen Gábor Általános Iskola tornatermében folytatódott tovább közebéddel és további beszélgetésekkel.


Bodnár Róbert
Tuzsér

Füle Lajos: Presbiterek

Kinek a lelke vágyik a fényre,
kinek kenyere az Úr Igéje,
és kenyeréből másnak is szel,
az presbiter.

Kinek van szeme a más bajára,
kinek van füle a más jajára,
a tennivalóit így méri fel,
az presbiter.

Ki másnak vermét sohasem ássa,
aki keresztjét nem teszi másra,
a mások terhét így veszi fel,
az presbiter.

Kinek a templom kegyelem háza,
otthon van benne maga, családja,
bár mindenütt az Úrra figyel,
az presbiter.

Aki hitét örömmel megvallja,
mind presbiter, bár nem az a rangja,
de kedves élet Isten előtt:
megáldja és megszenteli őt.